A mérgeskígyó tartás hazai problémái

Magyarországon tíz évvel ezelõtt még csak elvétve voltak terraristák, pláne olyanok, akik mérgeskígyók tartására szakosodtak. Mára ezen terraristák száma megnõtt, olyannyira, hogy az általuk tenyésztett fajok egyedszáma annyira nagy, hogy már-már gondot okoz az elhelyezésük. A pár éve még ritkaságszámba menõ fajok manapság már a legtöbb hüllõ-kereskedésben beszerezhetõk. Sajnos itt sokszor nem nézik, hogy kinek adnak el ezekbõl a csodálatos, ám korántsem veszélytelen hüllõkbõl. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora veszélynek teszik ki magukat és embertársaikat akkor

, amikor ezeket az állatokat hazaviszik.

Nem véletlenül választottuk tehát, egy induló szaklap fõ témájaként a veszélyes állatok tartásának magyarországi helyzetének bemutatását. Vizsgáljuk meg tehát, milyen tárgyi és személyi feltételeket kell biztosítani, hozzátééve, hogy az emberi tényezõ szubjektíve a saját véleményemet, többéves tapasztalatomat tükrözi. Igyekeztem rengeteg példával rávilágítani a magyarországi helyzet visszáságaira.



Törvényi rendelkezések:

Kevesen tudják, hogy hazánkban bármilyen veszélyes állat tartásához megfelelõ engedéllyel kell rendelkeznünk. Az engedély iránti kérelmet a helyi önkormányzat igazgatási osztályánál kell benyújtani, és az engedélyezési eljárásban egy alavult paragrafus rendeletei az irányadók.

Fentiek alapján is látható, hogy az elbíráláskor a helyi ügyintézõk önállóan döntenek. Persze elõzetes szakvéleményt kérnek a rendõrségtõl és a helyi fõállatorvostól. De még így is elõfordulhat, hogy valaki csak nagy nehezen kapja meg az engedélyt a fõvárosban, ahol olyan kérés is elõfordult a hatóság részérõl, hogy a díszállat szaküzletben kialakított terrárium frontüvege elé szereljenek sûrû szövésû dróthálót. Ezáltal a kígyó valóban nem tudott volna kijönni, viszont az érdeklõdõk sem láthatták volna az állatot. Egy vidéki helyiségben pedig meg sem nézték a terrarista felszereltségét, szakmai hozzáértését, mégis rövid idõ alatt kezében volt az engedély. Az ismertetett esetek ugyan a két végletet jelentik, de mégis rámutatnak az egész rendszer hibáira.

Mindezek után meg kell említenem, hogy Magyarországon a tudományos intézetek és állatkertek kivételével mérgeskígyók tartására vonatkozó engedéllyel kb. tucatnyian rendelkeznek.



Személyi feltételek:

Valószínûleg az alábbiakban leírtak sokakban fölényeskedésnek tûnnek majd, de sajnos az esetek döntõ többsége alátámasztja nézeteimet. Véleményem szerint a mérgeskígyók tartása önmagában nem bûn, és nem veszélyesebb, mint például az autóversenyzés, vagy a b****ee-jumping. A problémák akkor kezdõdnek, ha az újdonsült terrarista nem készül fel kellõképpen ezen állatok fogadására és biztonságos elhelyezésére. Az elsõ lépés az, hogy csak olyan ember próbálkozzon meg a mérgeskígyók tartásával, aki már kellõ tapasztalatokat szerzett más hüllõk — elsõsorban kígyók — tartása terén. Értem ezalatt azt, hogy ismeri a szokásaikat, a viselkedésüket, a védekezéseiket és a tartás közben felmerülõ egyéb problémákat. Például egy esetleges vedlési probléma vagy egyéb gyógykezelés, vagy mesterséges táplálás (tömés) esetén a kígyót kézbe kell venni, és ez az egyik legnagyobb baleseti forrás.

A legnagyobb problémát mégis az önismeret, az önkritika hiánya jelenti. Néhányan igen felelõtlenül cselekszenek. Elõfordult olyan eset, hogy egy illetõ egy színes kígyót adott a barátnõje kezébe, mondván, hogy csak egy óriáskígyó bébi. Miután visszahelyezte az állatot a terráriumba, akkor árulta el, hogy egy rezesfejû mokasszinkígyót (Agkistrodon contortrix) dédelgetett. Ezek után még csodálkozott, amikor kiadták az útját. Sajnos rengeteg esetet tudnék még felsorolni.



Tárgyi feltételek:

A veszélyes állatok elhelyezésére megfelelõ terráriumra van szükség. Ehhez elengedhetetlen a faj alapos ismerete. (Pl. nagy testû Bitis fajokat nem lehet felül nyíló terráriumban elhelyezni, madárpókoknál elõnyösebb a felfelé húzható terrárium ajtó, mivel a pókok igen komoly erõkifejtésre képesek, és el tudják tolni azt).